Masszázs Blog Minden amit a masszázsról tudni kell és tudni lehet

Mit Jelent az Érintés?

02.07.2011 · Beküldve egyéb

Az érintés az emberi kapcsolatok alapvető eleme – kellene, hogy legyen…

Amíg gyerekek vagyunk természetes, hogy nap mint nap szerető öleléseket, gondoskodó érintéseket kapunk. Ahogy cseperedünk ez úgy lesz egyre kevesebb. Sajnos a mai világban az emberek teljesen kizárják egymás megérintését a hétköznapokból. Ez senkinek nem jó.

Minden embernek szüksége van arra, hogy megérintsék, hiszen ennek hiánya nem csak boldogtalansághoz és hiány érzetet, de őrülethez is vezethet. Az ember tapintó érzékelése ugyanis már az anyaméhben kifejlődik.

Sok felnőtt számára a testi érintkezés és egymás tapintása egyenértékű a szexuális kapcsolattal. Ennek nem kellene így lennie. Persze a nemi érintkezés is fontos része az életünknek, de egymás iránti szeretetünket és törődésünket a mindennapok során adott és kapott érintésekkel fejezhetjük ki.

Egy fáradt nap után mindenkinek jól esik egy kis simogatás. A simogatást könnyen ellazító masszázzsá alakíthatjuk. Ha testünket egy olyan személy simogatja, lazítja, akihez közel állunk könnyebb lesz az éjszakai alvás és a nap stressz elfelejtése.

Ahhoz, hogy teljes életet élhessünk fontos, hogy testileg rendben legyünk, azaz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A masszázs akkor jó, ha nem kényszerből csinálja az ember. Próbáljuk kedvesünkkel beépíteni ezt a csodás tevékenységet hétköznapjainkba! Egyrészről mindketten kipihentebbek és frissebbek leszünk, másrészről pedig erősödik érzelmi kapcsolatunk és teljesebb lesz az életünk!

Nincs kapcsolódó bejegyzés.

Címkék: ,

Írjon hozzászólást

Hozzászólás